Galéria:

Az udvar felújítása a Csokonai egységben

Gyümölcssaláta készítése a napköziben

Októberi találkozó

A projekt képei

 

 

 

TÜNDÉRKERT, az egészség birodalma 
     
 

Tanulóink sokoldalú fejlesztése céljából iskolánk kiemelkedő feladatának tekinti a nyelvoktatást. Fontosnak tartja a szoros kapcsolatot, együttműködést a szülőkkel és a partnerintézményekkel is.

Iskolánknak ez a negyedik Comenius Európai Uniós pályázata, mely a mi iskolánk vezetésével, koordinációjával valósul meg.

Egészségfejlesztési intézményi projektünk címe Tündérkert, az Egészség Birodalma. 2013-2015. években a projekt megvalósítási munka folyamán saját intézményi honlapon mutatjuk be a projekt eseményeit. 

2013-2015-ig két éves pályázati munkánkhoz 20.000.-Euro támogatást kaptunk, melyet a következő partner intézményekkel közösen együttműködve valósítunk meg.

A pályázat hivatalos honlapja itt található: http://comeniusalba.ro/

1. Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Zeneművészeti és Táncművészeti Intézmény-Magyarország-Gyömrő / végzi a két éves projekt során koordinátori  tevékenységet, küldi a partner intézményeknek a határidős feladatokat, intézi a következő megvalósításokat, elkészíti a kötelező beszámolókat, jelentéseket./

2. Gyömrő Város Önkormányzat Bóbita Óvoda-Magyarország-Gyömrő

 / elkészíti a családi-nemzeti napló alapján a Nemzetközi családi naplót, angol munkanyelven, kiegészítve a partnerek nemzeti nyelvein, képekkel illusztrálva./

3. SCOALA  GIMNAZIALA “ ION AGARBICEANU” ALBA IULIA-Románia-Gyulafehérvár

 / a partnerek programjai tevékenységei során készült képeket, híreket, eseményeket, videófilm részleteket összerendezi, a pályázat közös honlapján folyamatosan nemzetközileg bemutatja./

4. Gradinita Cu Program Prelungit Nr.6 Bistrita-Románia-Beszterce

/ elkészíti A mi Múzeumunk című kártyajátékot a partnerek segítségével, angol munkanyelven, kiegészítve a partnerek nemzeti nyelveivel, képekkel illusztrálva./

5. HATAY/DÖRTYOL  ANADOLU SAĞLIK MESLEK LİSESİ- Törökország-Hatay egészségügyi középiskola

/ elkészíti a Tündérkert című módszertani füzetet, fakultatív tantervet ,amely tartalmazza a két év pedagógiai intézmény fejlesztési munkájának ötleteit, megvalósított jó gyakorlatait, az egészségért, az intézményért.

6.“MARIA VITTORIA” KINDERGARTEN SCHOOL-Óvoda –Lanciano

/ Terülj-terülj asztalkám! -Fotómontázs albumot állít össze a nemzetek  ételekkel, italokkal megterített asztalairól./

7.  EROI OTTOBRINI – Általános Iskola-Olaszország-Lanciano

/ nemzeti kifestő könyvek lapjaiból, képeiből, plakátjaiból összeállítja a nemzetközi többnyelvű  Európai  kifestőkönyvet, amely a partner országok hagyományos értékeinek bemutatására szolgál./ 

Örömmel fogunk a pályázati munka megvalósításához, hiszen iskolánkban sok a kreatív, ötletes diák, kolléga, tenni akaró szülő.

A 2013-2015. évek tervezett projektjét, a  Tündérkertet két évig építjük, alakítjuk. A második év végére egy szabadtéri kiállításon nyílik ki a Tündérkert kapuja, az Egészség Birodalma. Itt mutatjuk meg a két év sikereit az iskola, a város közönségének, a nemzetközi eredményeket, tanulóink alkotásait, tetteinket az intézményeink fejlesztésében, életünk, egészségünk védelmében.

Iskolánk bemutatatása:

 Időterv

TEVÉKENYSÉGEK

Projekttermék

  

2013. szeptember

október

okt.18-23.

november

Tündérkert-családi napló

- Megalakul a projekt vezetők tanácsa /pedagógus, szülő,támogató/

Udvari megújító munkák

 

"A Jótettek " történetek gyűjtése PÁLYÁZAT

 

Vezetői találkozó Beszterce-Románia

Tanfolyam –digitális technikák alkalmazása

 

Családi napló-Gyömrő Bóbita Óvoda

Csokonai iskola udvara

Udvar terve

Jótettek pályázat

Videó Gyömrőről

Látogatás Besztercén (videó) Képek

 

 2014.

febr. 7-10.

 Unokáink is látni fogják...

- Unokáink is látni fogják- néprajzi kiállítás rendezése az intézményben

-A mi Múzeumunk címmel memória kártyajáték készítése

Konferencia Gyömrő-Bóbita Óvoda

Múzeum
Jótékonysági est

 

A mi Múzeumunk  memória kártyajáték-Beszterce

Képek 1 2 3 4

Jótékonysági est

 2014.

március

ápr. 4-7.

"Érezd jól magad hely"kialakítása az udvaron

- Virágoskert, konyhakerti ágyások munkálatai, növényültetés.

Vezetői találkozó Törökország -repülő

 

Újságcikk

Képek 1 2

 

2014.

Május

Június

 

 Máj. 23-27.

Fittség, ügyesség

- Gyereknap  versenyek a  gyermekek, felnőttek, szülők, nagyszülők részvételével

- Június hónap első két hetében mindennap gerincjavító zenés torna

- Nemzeti értékeink-az évi kirándulások emlékei rajzban – pályázat

Konferencia Olaszország Róma-Lanciano –repülő

 

Bemutató

Nemzetközi kifestőkönyv

 

Nemzeti kifestőkönyv-Gyömrő Weöres Sándor

Rajzok

2014.

szeptember

Október

10-13.

Terülj, terülj asztalkám-kerti nap

- saját kerti terményekből főző-terítési verseny-salátakészítés, teafőzés, koktélkészítés, tésztagyúrás

Vezetői találkozó-Gyömrő Weöres Sándor Iskola

 

Terülj, terülj asztalkám-

Fotóalbum-Olaszország

Októberi találkozó

Meghívó 1 2

 2014.

november

december vége

december 27-

január 1.

 

Mestermunkák, mesterek, díjak

 a tevékenységek során látott munkadarabok, tárgyak, növények, rajzok, képek,plakátok,levélgyűjtemény... elkészítése és beadása /egyéni,csoportos-családi elkészítés alapján/

- Három hónapos angol nyelvi tanfolyam

Konferencia-Olaszország-Róma-Lanciano  

 

 

2015
március
Vezetői találkozó-Gyulafehérvár Románia

Számítástechnika tanfolyam
Képek, videók
Számítástechnika tanfolyam

2015.

 

 

április

 

 

 

 

 

május

Tündérkert, az egészség Birodalma

- Szabadtéri kiállítás, jótékonysági vásár- az egészség-védelmi eredményeink és intézményünk bemutatása a városban

- mestermunkák, projekttermékek kiállítása

- kifestőkönyv bemutatása, a képeiből plakátkiállítás a szabadban

- hagyományos népi eszközök, ruhák, munkák bemutatása

- kertészeti kiállítás

- játékok

- nemzetközi piac, jótékonysági vásár a két év utazásainak emlékei, tárgyai

- Záró ünnepi játékok a városban műsorral, zenével, tánccal

 

 

Tündérkert módszertani

füzet-Törökország

2015.

 

június

A pályázati munka lezárása

A dokumentumok, beszámolók elkészítése, értékelése

A partneri kapcsolatok erősítése

Isztanbul találkozó június 26-29.

 Pályázati beszámoló –Koordinátor Weöres Sándor Iskola

Pályázati közös honlap-Gyulafehérvár