Szülői összefogással több, mint egy mázsa alma és sárgarépa gyűlt össze! Olyan sok, hogy csak egy teljesen bepakolt autóval és a gyermekek segítségével tudtuk elszállítani az állatoknak.
Pénteken a gyömrői Zabhegyező Lovasiskola szívesen fogadta az adományunkat, viszonzásképpen a gyermekeket személyesen adhatták oda az élelmet az állatoknak. A tanulók a barátságosabb lovakat és kecskéket meg is simogathatták, mellyel kölcsönösen hatalmas örömet szereztek egymásnak.
Eközben az iskolába a diákok behozhatták saját háziállataikat, illetve kisállat bemutatót láthattak, mialatt megbeszélték a felelős állattartás alapjait.
A program megvalósulásáért köszönettel tartozunk a szülőknek és a Zabhegyező Lovasiskolának!

Eseménynaptár

Csengetési rend