Weöres Sándor Szavalóverseny

Weöres Sándor Szavalóverseny

Gyömrői Weöres Sándor Általános Iskola és AMI szavaló verseny
November 20-án, hagyományainkhoz híven, ismét megrendezésre került a Weöres Sándor Szavalóversenye.
Az idei évben közel 90 tanuló jelentkezett a megmérettetésre. Az előválogató forduló után 50 diák jutott tovább a november 20-ai döntőre, ahol tapasztalt és hozzáértő zsűri előtt adhatták elő a korosztályuknak megfelelő verseiket, megmutatva tehetségüket és a versek iránti szeretetüket.
A gyerekek színvonalas előadása nagy hatást gyakorolt a zsűri tagjaira – minden versmondó igazi élményt nyújtott.
A résztvevők emléklapot és apró ajándékokat kaptak, a helyezettek pedig külön, a verseny rangjához méltó ajándékcsomagot és oklevelet vehettek át.
Szeretettel gratulálunk a díjazott tanulóknak:
1–2. évfolyam:
I. helyezett: Bodnár Anna
II. helyezett: Duró Tímea
III. helyezett: Czibere Alíz
3–4. évfolyam:
I. helyezett: Vitai Vivien
II. helyezett: Bartha Noel
III. helyezett: Szénási Virág
5–6. évfolyam:
I. helyezett: Vajdai Johanna
II. helyezett: Rosta Ruga Árpád
III. helyezett: Somogyi Lili
7–8. évfolyam:
I. helyezett: Kiss-Horváth Ákos
II. helyezett: Szarka Alex
III. helyezett: Szanitter Izabella
Ezúton is köszönjük a szülőknek és kollégáknak a felkészítést, támogatást, a gyerekeknek pedig azt, hogy bátran kiálltak és megmutatták: a vers szeretete ma is élő, erőt adó érték.

Eseménynaptár

Csengetési rend

Természettudományi verseny – felső

Természettudományi verseny – felső

Novemberbemegrendezésre került az 5. Petrik Lajos Természettudományos Verseny. Iskolánkat 3 lány (K-T Rebeka, P-D Emili, Sz Míra) képviselte biológiából az országos döntőben. A csapat 5. helyezést ért el. Gratulálunk a teljesítményhez!

Eseménynaptár

Csengetési rend

Rendőrségi Drogprevenció

Rendőrségi Drogprevenció

Intézményünk sikeresen részt vett a Rendőrségi Drogprevenció (RedP) programsorozat drogprevenciós vetélkedőjén!
Az idei évben is elindult a RedP drogprevenciós vetélkedősorozata, amelynek célja, hogy interaktív, élményalapú formában segítse a fiatalok ismereteinek bővítését, valamint támogassa őket a felelős döntéshozatalban a szenvedélybetegségek megelőzése terén.
Ez a téma különösen fontos napjainkban, hiszen a tudatosítás, a hiteles információk és a valós élethelyzetekre felkészítő programok jelentik a leghatékonyabb védelmet a fiatalok számára.
November 5-én az online fordulón 114 csapat mérte össze tudását, és nagy örömünkre szolgál, hogy intézményünk egyik csapata, (Bor Zsombor és Turbók Balázs 8.a osztály) bejutott a legjobb 26 közé. Ők november 14-én a területi fordulón is bizonyíthatták felkészültségüket, kreativitásukat és elkötelezettségüket.
Büszkék vagyunk diákjainkra, akik nemcsak tudásban, hanem hozzáállásban is példát mutattak!
A megelőzés közös ügyünk – köszönjük, hogy velünk tartanak ezen a fontos úton.
Seresné Mészáros Katalin
főigazgató

Eseménynaptár

Csengetési rend

Házi szavalóverseny – Csokonai

Házi szavalóverseny – Csokonai

Ma délután különleges hangulat lengte be a Csokonai iskolát, megtartottuk a házi szavalóversenyünket, ahol 41 lelkes és tehetséges gyermek állt színpadra. Minden résztvevő szívből, átéléssel és bátorsággal mondta el választott versét.
A zsűrinek idén sem volt könnyű dolga, hiszen rendkívül erős mezőny gyűlt össze. A hosszú, alapos mérlegelés után azonban megszületett a döntés, és kiválasztásra kerültek azok a diákok, akik részt vehetnek jövő héten a Weöres Sándor szavalóversenyen.
Szurkoljunk együtt a továbbjutóknak!

Eseménynaptár

Csengetési rend

Tankerületi szakmai nap – Művészeti

Tankerületi szakmai nap – Művészeti

A tankerületi szakmai napon művészeti iskolánk egy fantasztikusan inspiráló improvizációs kurzusnak adott helyet, melyen a zenészek mellett általános iskolai tanárok is aktívan részt vettek. Szabó Gabriella Eszter zongoraművész-zeneszerző és Nepp Ivett fuvolaművész vezetésével játékos könnyedséggel kapcsolódtunk be a rögtönzés világába. Az interaktív kurzuson megtapasztalhattuk, hogyan születnek meséből hangok, zenéből képek, képekből zenék, ritmusok.
Bepillantást kaptunk Szabó Gabriella Eszter zeneszerzői tevékenységébe is, amely csodás koncertélményt nyújtott a jelenlévőknek.
A szervezést köszönjük Mikolai Annamária tanárnőnek!

Eseménynaptár

Csengetési rend