Népmese napja a Csokonaiban

Népmese napja a Csokonaiban

Népmese napján a Bábos Mesekuckó látogatott el a Csokonai iskolába. Az előadásban a Kacor király című mese bábozással és dalokkal keltette életre a szereplőket.
Az osztályok egy népmesés tudáspróbán is részt vettek, ahol játékos formában mérhették össze ismereteiket a magyar népmesék világáról.

Eseménynaptár

Csengetési rend

Magyar Népmese napja – Forgatag az Erzsébet egységben

Magyar Népmese napja – Forgatag az Erzsébet egységben

Szeptember 30-án egységünkben rendhagyóan emlékeztünk meg az egyik legszebb napról.
Benedek Elek születésnapjához fűződő emléknapunkon a gyerekek szünetekben, különböző állomásokon elevenítették fel a népmeséhez kapcsolódó emlékeiket: keresztrejtvényt fejthettek, labirintus feladatokat oldhattak, hogy eljuthassanak kedvenc hősükhöz. Az első évfolyamos tanulóknak a 4. osztályos gyerekek olvasták fel a népmeséket. Színes könyvjelzőkön, füzetcimkéken elevenedtek fel a népiesség gyönyörű motívumai. A gyerekek kreatív színezésének köszönhetően elkészült az „Ezerszínű mesefa” is.
Zárásként a gyerekek a „csárdás” lépéseivel ismerkedhettek meg, amely fergeteges táncházzá alakult, ékesítve ezt az emléknapot és ápolva magyar nemzetünk hagyományait.
Köszönjük Misák Szilvia tanárnő szervezőmunkáját!

Eseménynaptár

Csengetési rend

Kihelyezett természetismeret órán járt a 3.c

Kihelyezett természetismeret órán járt a 3.c

Kihelyezett természetismeret órán járt a 3.c!🌳🦔🐟
Kihelyezett természetismeret órán vettünk részt a 3.C osztály tanulóival Gombán. 🍄‍🟫 😉 Visszautaztunk az időben , mert egy 35 éves Ikarus autóbusszal 🚌indultunk az útra. Jegyet is kaptunk, és ki lehetett lyukasztani ! A tanulók szerint : „nagyon szép a busz, pedig milyen idős! „ A programban szerepelt madárhálózás, madarak🐦🐦‍⬛ megfigyelése, megsimogatása és elengedésük az útjukra. Délután sütögettünk virslit,🥖🌭 és sütivel🧁, üdítővel 🧋🧃gazdagítottuk az uzsonnánkat. Majd következett a horgászás! Mindenki kipróbálhatta magát és halat is fogtunk ! Nagy volt az öröm! A szép tó partján még játszottunk és este felé sok élménnyel gazdagodva tértünk haza. Köszönjük , hogy elmehettünk a szép autóbusszal Horváth Sándor vezetőnknek és Dr Hámori Dánielnek a délutáni különleges programokat ! Úgy tanulhattak a gyermekek , hogy élvezték!
Hámoriné Kasza Eszter 3.c osztályfőnök

Eseménynaptár

Csengetési rend

Magyar Diáksport Napja – Üldözéses Futóbajnokság – Felső tagozat

Magyar Diáksport Napja – Üldözéses Futóbajnokság – Felső tagozat

A Magyar Diáksport Napja alkalmából megrendezésre került az Üldözéses Futóbajnokság, amelyet évfolyamokra bontva bonyolítottunk le. A megmérettetés minden korosztály számára izgalmas kihívást jelentett, ahol a kitartás, a gyorsaság és a csapatszellem egyaránt szerepet kapott.
Minden évfolyamon egy vándorkupa volt a fődíj, amelyet a győztes osztályok egy éven át birtokolhatnak. A verseny jó hangulatban telt, a sportolók szívvel-lélekkel küzdöttek, a szurkolók pedig hatalmas lelkesedéssel biztatták társaikat.
Győztes osztályok:
5. évfolyam: 5C
6. évfolyam: 6d
7. évfolyam: 7C
8. évfolyam: 8B
Gratulálunk a győztes csapatoknak, és köszönjük minden résztvevőnek, hogy hozzájárult a rendezvény sikeréhez! 🎉

Eseménynaptár

Csengetési rend

Diáksport napja a Csokonaiban

Diáksport napja a Csokonaiban

Szeptember 26-án a Csokonai Iskola is részt vett a Magyar Diáksport Napján. Az udvaron minden osztály közösen gimnasztikázott zenére. A program jó hangulatban telt, és mindenki aktívan bekapcsolódott

Eseménynaptár

Csengetési rend