Papírgyűjtés az Erzsébet egységben (is) – a hagyomány folytatódik ♻️

Papírgyűjtés az Erzsébet egységben (is) – a hagyomány folytatódik ♻️

Egységünkben is évtizedek óta hagyomány a papírgyűjtés, amellyel nemcsak környezetünket óvjuk, hanem tanítványaink figyelmét is szeretnénk ráirányítani az újrahasznosítás fontosságára.
Az idei gyűjtés során egységünk 4527 kg papírt gyűjtött össze – ugyan ez valamivel kevesebb a tavalyi 5686 kg-nál, de a lelkesedés idén is töretlen volt.
Osztályonkénti versenyünk eredményei:
🥇2.d osztály: 1172 kg
🥈4.c osztály: 583 kg
🥉2.c osztály: 531 kg.
Érdekesség, hogy a 2.d osztály tavaly (még 1.d-sekként) szintén az első helyet szerezte meg.
Külön gratulálunk Kútvölgyi Levente 2.d osztályos tanulónak, aki egymaga 844 kg papírt gyűjtött.
A nyertes osztály ma átvehette jól megérdemelt Dörmi tortáját, míg a 100 kg felett gyűjtő tanulókat osztályfőnöki dicséret illeti meg.
Köszönjük minden diáknak, szülőnek és pedagógusnak a lelkes részvételt.
Együtt ismét tettünk valamit a környezetünkért!

Eseménynaptár

Csengetési rend

Budapest Projektnap

Budapest Projektnap

Október 7-én felső tagozatos osztályaink a már hagyományosnak mondható Budapest
projektnap keretében látogattak a Fővárosba.
Az 5. évfolyamos osztályok az Állatkertbe kirándultak, kivéve az 5. b és 5.d osztályok, akik a
a Magyar Zene Háza és a Természettudományi Múzeum múzeumpedagógiai foglalkozásain
vettek részt.
A 6. évfolyamos osztályfőnökök is nagyon változatos programokat szerveztek a gyerekeknek.
A 6.b és 6.c osztályosok a Vasúttörténeti parka, a 6.a osztály a Rendőrmúzeumba és a Gellért
hegyre, a 6.d osztály pedig a Közlekedési Múzeumba és Vázszedőházba látogatott el.
7. évfolyamos osztályaink a Vígszínház kulisszatitkaiba nyerhettek betekintést egy izgalmas
színházbejárás keretein belül.
Végül a 8. évfolyamos diákjaink a Fiumei úti sírkertbe tettek látogatást.
Beszéljenek a képek, ki mennyire érezte jól magát!

Eseménynaptár

Csengetési rend

Irodalmi teaház

Irodalmi teaház

14-én délután került sor a hagyományos irodalmi teaházra. Az idei témánk a Rákóczi-család
és az erdélyi nagyasszonyok, az 1700-as évek konyhaművészete volt. A gyerekek fűszersókat,
fűszerolajakat kóstolhattak, rengeteg fűszernövénnyel ismerkedhettek meg. Házi készítésű
kézkrémeket is kipróbálhattak. Sőt! Bajnóczy-Kovács Edina segítségével csodás
házilekvárokat is kóstolhattak. Köszönjük a tájház támogatását, szakmai együttműködését!
Jövőre, veletek ugyanitt!
A szervezők
 
 
 
 
 
 
 

Eseménynaptár

Csengetési rend

Jó játék a magyar nyelv…

Jó játék a magyar nyelv…

Október 13-án városi anyanyelvi verseny zajlott 29 csapat megjelenésével. Az 5-6.évfolyamos kategóriában 1.helyezést a 6.d osztály, második helyezést az 5.b osztály ért el. A 7-8.évfolyamon pedig a 8.c osztály az első helyezést szerezte meg. Gratulálunk!

Eseménynaptár

Csengetési rend

Magyar Diáksport Napja az Erzsébet telepen! ⛹️🏃🤾🚴

Magyar Diáksport Napja az Erzsébet telepen! ⛹️🏃🤾🚴

 
Az Erzsébet telepi egységünk is megtartotta a Magyar Diáksport Napját. Bár az eső🌧️ miatt néhány nappal el kellett halasztanunk az eseményt, a lelkesedésből semmit sem veszítettünk – sőt, a jó hangulat mindenkit magával ragadott.
A programot az iskolánkhoz közeli Eskü téren rendeztük meg, ahol a napot egy bemelegítő futással 🏃indítottuk, amelyen mind a 300 tanulónk részt vett.
Ezután igazi különlegesség következett: Molnár Márk (Monrep), többszörös magyar bajnok 🥇🥇🥇és világbajnoki döntős freestyler kápráztatott el bennünket labdás bemutatójával.⛹️⚽
Márk nemcsak bemutatót tartott, hanem meg is tanította a vállalkozó kedvű diákokat néhány látványos trükkre – mindenki nagyon ügyes volt.
Közben a lányok zumba edzésen pöröghettek, majd kezdetét vette az osztályok közötti futball körmérkőzés, ahol a sportszellem és a jókedv volt a legfontosabb.
Egy élménnyel teli délelőttöt zárhattunk, rengeteg mosollyal és jókedvvel. 😄
Köszönjük a szervezést Beke Dánielnek és mindenkinek, aki hozzájárult a nap sikeréhez! 💪

Eseménynaptár

Csengetési rend

Veszprémi felsős kirándulásunk

Veszprémi felsős kirándulásunk

Idei első utunk Veszprémbe vezetett, ahol elsőként megtekintettük a Tűztornyot. A 48
méter magas toronyba a gyilokjárón át, izgalmas csigalépcsőn jutottunk fel. Körerkélyéről
felejthetetlen kilátás tárult elénk Veszprém városrészeire. A réztorony órája minden egész
órakor Csermák Antal verbunkos zenéjét játsza, de negyedóránként is üt, volt szerencsénk
mindkettőt meghallgatni.
A Tűztorony kertjében sétálva megtekintettük a Veszprémi Pantheont. Itt a veszprémi vagy
Veszprémhez kötődő, Veszprémért sokat tett személyeknek, díszpolgároknak állítanak
emléket.
Miután megmásztuk a tornyot és gyönyörködtünk a mesés kilátásban, rövid sétát követően
elérkezünk második célunkhoz, a Veszprémi Állatkerthez és Dinó Parkhoz.
Itt szabadprogram keretében mindenki kedve szerint bebarangolhatta az állatok birodalmát,
és egy időutazáson részt véve megcsodálhatta a dinoszauruszokat is. Meglátogattuk az Afrika
Szavanna élményjátszóteret, és a Kölyökdzsungel játszóházat! Jól elfáradva, búcsúzóul
bekukkantottunk egy kis emlékért az ajándékboltba.
Hazafelé indulva betérünk pár falatra a veszprémi McDonald'sbe, ahol mindenki kedvére
frissülhetett.
Élményekben gazdagon tértünk most is haza, reméljük tavasszal ismét találkozunk egy újabb
izgalmas kalandon!
Gabi néni és Krisztián bácsi – szervezők

Eseménynaptár

Csengetési rend