Pályaorientációs nap
December 7-én szombaton iskolánk tanulóinak pályaorientációs napot szerveztünk, melynek keretein belül sok vendég előadó, szülő és volt diákunk látogatott el hozzánk. Az aulában tartott két előadás során a tűzszerész munkájával és annak veszélyivel ismerkedhettek meg...
Erzsébeti Mikulás
December 6-án az Erzsébeti úti egységbe is ellátogatott a Mikulás! Az egész napot az iskolában töltötte, ahol a gyerekek dallal, verssel, rajzokkal fogadták. A Télapó minden osztályba ellátogatott, beszélgetett a gyerekekkel, játszott velük, válaszolgatott a...
Bécs
December elsején, advent első vasárnapján iskolánk diákjaival Bécsbe látogattunk. Magyar nyelvű idegenvezetőnkkel megtekintettük utunk során Széchenyi István szülőházát, felkerestük a császári kriptát, az Operát, a Parlamentet és a Szent István-székesegyházat is....
Csokonai Mikulás
December 6-án, meglátogatta a Csokonais gyerekeket a Mikulás! Egész délelőttöt az egységünkben töltötte, minden gyermeknek egyenként adta át ajándékát. A gyerekek már nagyon várták a kedves Télapót, versekkel, dalokkal, rajzokkal, ölelésekkel halmozták el. A 2....
Öko játszóház
December 5-én délután kézműves ÖKO játszóházat szerveztünk diákjainknak, ahol adventi díszeket, apró ajándéktárgyakat készíthettek a gyerekek családtagjaiknak, barátaiknak!
Mikulás-felső
December 5-én délelőtt iskolánk Felső tagozatos diákjait is meglátogatta a Mikulás! Minden osztály nagyon jól viselkedett, amit szebbnél szebb ajándékokkal jutalmazott a krampuszai társaságában. Az ajándékozás után a szünetekben táncos forgataggal ünnepeltük a...
Adventi adománygyűjtő
Intézményünk idén is csatlakozott a már hagyományosan megszervezett adventi adománygyűjtő akciókban! Az Ágota Alapítvány részére csokoládét, édességet, a Pontvelem program keretében játékokat gyűjtöttünk rászoruló gyerekek részére. A szülők és a gyerekek...
Karácsonyi hangverseny
Luca-napi vásár
Projektnap a Minipoliszban – Erzsébet telepi részleg
Projektnap a Minipoliszban – Erzsébet telepi részleg Az iskola nem csak a tanulásról szól. Hogy pontosabbak legyünk, szólhat a tanulásról játékos formában is. Az Erzsébet telepi részleg második évfolyama pedig egy ilyen különleges, játékos tanulási formában vett rész...


















