Pénteken a 8. d osztályos tanulókkal tanulmányi kirándulás keretén belül látogattunk el a Nemzeti Múzeumba. Végzős diákjaink, egy a Rákosi-diktatúrához kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozáson vehettek részt.
A tanulók elméleti tudásukat a gyakorlatban tudták kamatoztatni a foglalkozás keretén belül. A két órás látogatás során a gyerekek a diktatúra jellemzőit vizsgálhatták meg korabeli források, plakátok, képi-és hanganyagok segítségével. Emellett pedig a tárlat megtekintése során elmélyülhettek hazánk 1945 és 1989 közötti történelmében.
A látogatás során gyakorlati tudásuk építése mellett érdeklődési körüket is növelhettük, bízva abban, hogy a következő évben induló középiskolai életükben is kamatoztatni tudnak majd!

Eseménynaptár

Csengetési rend