Iskolánkban fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a figyelmet a víz értékére és a vízkészletek védelmére. Az Erzsébet egység tanulóival, idén különleges módon emlékeztünk meg a víz világnapjáról. Egy egész hetet szenteltünk a témának. A diákok közösen alkottak egy látványos terepasztalt, amely a vízparti élővilágot jelenítette meg. A gyerekek többek között készítettek békákat, halakat, gólyákat, kavicsokat és megjelenítették a víz körforgását is.
A terepasztal egyik különleges interaktív eleme az asztal aljára ragasztott vízi élőlények árnyképei voltak. A gyerekek az asztal alá feküdhettek, és úgy nézhettek fel, mintha a víz mélyéről figyelnék a felettük úszkáló halakat. A hangulatot tovább fokozta a háttérben folyamatosan hallható vízcsobogás, a békák kuruttyolása, sőt, néha még a tenger morajlásának hangjai is felcsendültek.
A közösen készített terepasztal nemcsak a diákok kreativitását mozgósította, hanem segített elmélyíteni a víz védelmével kapcsolatos ismereteiket is és ezzel környezettudatos szemléletük erősítéséhez is hozzájárult.