Pedagógusnapra
A Monori Tankerületi Központ az idén is méltatta pedagógusait. Pedagógusnap alkalmából köszöntötte az intézményből delegált kimagasló pedagógiai, iskolatitkári munkát végző kollegákat. Iskolánkból ebben a tanévben a díjat Greguss Gergő, Kissné Barta Tímea, Kis László Ferencné Erzsike és Márton Nagy Gabriella kapta. Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen pedagógusokkal dolgozhatok együtt. Szívből gratulálok nekik!
Öko játszóház
Tavaszi nagytakarítás eredménye
A tavaszi nagytakarítás eredményeként iskolánk 8 120 kg papírt és 3 100 kg ruhát gyűjtött!
A befolyt összeget egységenként a diákönkormányzatok kapják meg!
Köszönjük szépen a szülőknek a támogatást, a gyűjtést!
A kövek beszélnek – A Bory-vár és a magyar Stonehenge
2024. május 11-én 44 fővel egy nagyon kellemes kirándulásra indultunk. Első állomásunk a székesfehérvári Bory-vár volt. A várat Bory Jenő szobrászművész és építészmérnök építette, saját tervei és fantáziája alapján 40 nyáron keresztül, emléket emelve a hitvesi szeretetnek és művészi álmainak. A vár rejtett titkait és szépségeit nyomozva, kutatva fedeztük fel érdekes feladatlapok kitöltése közben. Innen utunk Pákozdra vezetett, ahol a központból kiindulva a Velencei-hegység legizgalmasabb látnivalóit, a furcsa alakzatokba kövült, gömbölyded gránittömbökből álló ingóköveket kerestük fel a kellemesen rövid, 7 km-es körtúrán. A természet alkotta csodás kőalakzatok olyanok, mintha szándékosan rendezték volna így őket, pedig emberi kéz nem vett részt a dologban. Kellemesen elfáradva értünk haza, és már várjuk a következő, őszi kirándulásunkat.
Márton Nagy Gabriella és Tamás Krisztián – szervezők
Néptánc gála 2024.
„Nagy öröm számunkra, hogy ismét megrendezhettük a Néptánc Gálát Gyömrőn 2024. május 9-én, melyen az összes művészeti iskolás csoport és a Búzavirág néptánccsoport bemutathatta legújabb produkcióját. A néptáncosok és a zenészek a magyar népi kultúránk gyökereihez visszanyúlva, a tánc örömét megjelenítve vidám és tartalmas estét varázsoltak a teltházas Hankó István Művészeti Központba.
Ezúton is köszönjük a felkészítő tanárok munkáját, a zenészek muzsikáját, a táncosok szorgalmas gyakorlását, a szülők és más segítők támogatását, a művészeti iskola dolgozóinak segítségét! Köszönetet mondunk Kurátor Jutka néninek a gyermekeknek sütött pogácsáért! Köszönjük a Hankó István Művészeti Központnak a helyszín biztosítását, a Signal TV-nek a videofelvételt.
Felkészítő tanárok: Greguss Gergő, Kis Demeter Erika, Kis István
A talpalávalót húzták: Pertis Katica és barátai, Dezső Alfréd, Kis István.”
Művészeti iskola


















