Magyar Kultúra Napja Erzsébet

Magyar Kultúra Napja Erzsébet

Január 20-án, a Magyar Kultúra Napjához kapcsolódva az Erzsébet iskolában első alkalommal rendeztük meg a Szépíró versenyt. Minden osztályból érkeztek lelkes tanulók, akik megmutatták, hogy a szép kézírás a digitális világban is érték és élmény.
Évfolyamonként az első három helyezett tanulót díjaztuk, de természetesen minden résztvevő emléklapot és egy kis ajándékot is kapott a bátor részvételért. A zsűri dolga nem volt könnyű, hiszen minden írásképben ott volt a gondosság és az egyéni igényesség.
Nagyon büszkék vagyunk tanulóinkra, és szívből gratulálunk minden versenyzőnek és díjazottnak!

Eseménynaptár

Csengetési rend

Kis István kollégánk

Kis István kollégánk

Szívből gratulálunk Kis Istvánnak, néptánctanárunknak a Magyar Kultúra Lovagja cím elnyeréséhez.
Ez a rangos elismerés méltó visszajelzése a kultúra iránti elkötelezettségének és eddigi munkásságának.
Kívánjuk, hogy a jövőben is hasonló lelkesedéssel és sikerrel folytassa tevékenységét.

Eseménynaptár

Csengetési rend

Magyar Kultúra napja Csokonai

Magyar Kultúra napja Csokonai

A Magyar Kultúra napjához kapcsolódva, idén második alkalommal rendeztük meg a Szép- és helyesíró versenyt a Csokonai egységben. Tanulóink nagy lelkesedéssel és szorgalommal vettek részt a megmérettetésen, minden tőlük telhetőt megtettek azért, hogy a lehető legjobb eredményt érjék el.
Minden évfolyamon díjaztuk az első három helyezettet, ugyanakkor a többi versenyző sem távozott üres kézzel, hiszen a részvétel és az igyekezet is elismerést érdemel. Büszkék vagyunk diákjainkra, gratulálunk minden résztvevőnek a lelkes munkához és a szép eredményekhez!

Eseménynaptár

Csengetési rend

Éremeső a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Online versenyen

Éremeső a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Online versenyen

Felkészítő tanárok: Budainé Visnyovszki Anna, Chlebovics Edit, H. Pók Szilvia, Papdiné Szombati Ildikó, Végh-Bocz Réka.
Zongorán közreműködött: Juhász Ágnes, Magyar Éva.
Gratulálunk növendékeinknek és felkészítő tanárainknak!

Eseménynaptár

Csengetési rend

A negyedik adventi gyertya meggyújtása az Erzsébetben

🕯️ A negyedik adventi gyertya meggyújtásával az Erzsébet iskolában is köszöntöttük a közelgő karácsonyt. Az ünnep fényét a 3.c osztály kedves műsora tette még meghittebbé. A gyertyagyújtás után apró ajándékkal köszöntük meg azoknak a tanulóknak a segítőkészségét és fegyelmességét, akik egész félévben támogatták közösségeiket. 🎄✨

https://www.facebook.com/reel/1082131750628545

Eseménynaptár

Csengetési rend

Öko játszóház

Öko játszóház

Iskolánkban december 12-én az öko játszóház keretén belül az érdeklődők újrahasznosítható anyagokból alkottak karácsonyi díszeket és ajándékokat.
Szép csillagok, mécsestartók és élménykuponok készültek.

Eseménynaptár

Csengetési rend