SZEPTEMBERI HÍREK

SZEPTEMBERI HÍREK

SZEPTEMBERI HÍREK

Szeptember 1-én mindhárom egységünkbe járó diákjaink ünneplőbe öltözve, tanévnyitó ünnepséggel kezdte el a tanévet. Magunk mögött hagyva a nyár izgalmait, az első tanítási napon mindenki megkapta órarendjét, tankönyveit és kezdetét vette a 2023-2024-es tanév.

Már az első hónap nagyon mozgalmasnak bizonyult, hiszen a tanulás mellett jutott idő, különböző közösségi programok szervezésére is.

Szeptember 6-án látványos bemutató keretein belül ismerkedhettek meg tanulóink a karate küzdősport érdekes világával.

Szeptember 14-én a 6. a osztályosok projektnap keretében a Velencei tó körül kerékpároztak, látogatást tettek a Gárdonyi Géza Emlékházban és a Pákozdi Katonai Emlékparkban.

Diák önkormányzatunk szervezésében szeptember 25-29. között iskolánk diákjai és szülői közössége három nagy konténer papírhulladékot és sok-sok zsák ruhát gyűjtött össze.
A gyűjtésből befolyt összeget a gyerekek jutalmazására, programok szervezésére fordítjuk.

Szeptember 28-án az 5., 6. és 7. évfolyamos tanulóink a Lázár Ervin Program keretein belül  Budapest Táncszínházért Alapítvány előadásában Bolero: Viszlát a levegőben előadást tekinthették meg a Hankó István Művelődési Házban.

Testnevelőink szeptember 29-én a Magyar Diáksport Napjára izgalmas Tó kör váltófutást rendeztek minden évfolyamon, ahol a gyerekek mellett több pedagógus és az iskola vezetői is teljesítették az előírt távot. Ugyanezen a napon a Magyar Népmese napját is ünnepeltük, sok-sok olvasással és szünetekben az aulában magyar népmesék vetítésével. Előzetes terveink szerint az október is versenyekben és programokban gazdag hónap lesz mindenki számára.

Eseménynaptár

Csengetési rend

Állatok világnapja az alsó tagozaton

Állatok világnapja az alsó tagozaton

Október 4-én az állatok világnapja alkalmából az Erzsébet úti iskolában, állatsimogatót szerveztünk a gyerekeknek.
Közelről találkozhattak: amerikai törpemalaccal, nyuszikkal (különböző fajtákkal), kecskékkel, báránnyal, tyúkokkal, kacsákkal és libákkal.
Minden osztály örömmel vett részt a programon!

Eseménynaptár

Csengetési rend

Weöres sulis diákok sikere a 8. Polgár Judit Világsakkfesztiválon

Weöres sulis diákok sikere a 8. Polgár Judit Világsakkfesztiválon

A 8.Polgár Judit Világsakkfesztivál alkalmából meghirdetett iskolásoknak szóló filmkészítő pályázaton 2.helyezést ért el a Gyömrői Weöres Sándor Általános Iskola és AMICsokonai egysége és (volt) osztályom diákjai.
Szombaton két tanítványommal részt vettünk a díjkiosztón és örömmel hoztuk haza a jutalmul kapott nagy sakk készletet.
Gratulálok az elért ereményhez! Bátorfiné Vízvári Ágnes

 

Eseménynaptár

Csengetési rend

Október 6. Az aradi vértanúkra emlékeztünk

Október 6. Az aradi vértanúkra emlékeztünk

A felső tagozaton október 6-a alkalmából a 7.b osztály ünnepi műsorát hallgatták meg a gyerekek. Ezt követeően Spaitsné Rónaszéki Mária intézményvezető vezetésével az Eskü téren elhelyezték az emlékezés koszorúját, és mécsest gyújtottak a hősök tiszteletére.

 

 

A nemzeti gyásznap tiszteletére a Csokonai utcai tagozat egy rövid műsorral emlékezett meg az aradi vértanúkról.

Az Erzsébet utcai egység az Eskü téren hallgatta meg a 4.c-s diákok megemlékező műsorát.

 

Eseménynaptár

Csengetési rend

A zene világnapja

A zene világnapja

,,A zene az életnek olyan szükséglete, mint a levegő.Sokan csak akkor veszik észre, ha már nagyon hiányzik.”  (Kodály Zoltán)

Dezső Kamilla és Tomka Júlia fuvola duója.

Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésre emelte október 1-jét A ZENE VILÁGNAPja rangjára.

Ez a nap a zeneművészet legnagyobb alakjaira emlékeztet, segíti a különböző kultúrák zenéinek jobb megismerését.

Életünket keresztül-kasul szövi a zene, a bölcsőtől a sírig. A zene, ami az ember legősibb kifejezési formája, eszköze, amely ősibb, mint a nyelv.

Még írni se tudott az emberiség, amikor a hang és a szó hatalmába kerítette.

Abból az alkalomból, hogy október elseje a zene világnapja, országszerte több koncertet, hangversenyt és más zenei programot is rendeznek. A világnap célja, hogy a társadalom széles rétegei számára népszerűsítse a zeneművészetet, és – az UNESCO elveinek megfelelően – szorgalmazza a népek közti barátságot és megbékélést. Mi, itt a Weöres Sándor Általános Iskolában közös énekléssel, zene kvízzel, játékos foglalkozással emlékeztünk meg erről a jeles napról.

Eseménynaptár

Csengetési rend

Október 4. Az állatok világnapja

Október 4. Az állatok világnapja

Az Állatok világnapján 18 osztályunk 9 állomáshelyen játszott 2 rendhagyó tanítási órán iskolánk Központi épületében.

Köszönet az aktivitásért, a jókedvért és a jó időért!

 

Eseménynaptár

Csengetési rend