2023. február 17-én, pénteken iskolánk 16 tanulója ellátogatott a Fővárosi Nagycirkuszba, ahol a Jégkirályság című műsort nézték meg.
Az előadás után rendhagyó fizika órán vettek részt Sinkó Andrea középiskolai fizika tanár közreműködésével.
Rendhagyó óráink célja az iskolában megszerzett tudás elmélyítése, az elméleti ismeretanyag gyakorlattá, élménnyé varázslása. A 45 perces foglalkozások során a diákok jobban megérthetik a már korábban tanult alapfogalmakat, valamint megismerkedhetnek új, érdekes jelenségekkel, folyamatokkal is. A rendhagyó óra során a Nemzeti alaptantervhez kapcsolódó témaköröket dolgoznak fel a cirkuszművészet eszköztárának segítségével, ezzel izgalmasabbá téve a tanulást. (Antalné Csorba Katalin) 

Eseménynaptár

Csengetési rend