ŐSZI KIRÁNDULÁSOK

Október 25-én a 8.a osztály, oszályfőnökük Turócziné Újvári Anna vezetésével, Gál Marcell tanárúrral az őszi tanulmányi kirándulás alkalmával ellátogattak a Duna parton lévő Holokauszt emlékműhöz, valamint a Parlamenthez. 

Megtekintették  az 1956 -os emlekhelyet a Földművelésügyi Minisztérium falán, valamint tiszteletüket tették az 1956 .okt.25.-ei „véres csütörtök „emléktáblánál.

Solymár és környékén tett kirándulás 

2021. november 13-án  egy kellemes iskolai  kirándulásra mentünk Solymárra. Első állomásként látogatást tettünk a Brit katonai temetőbe.
A sírkertben összesen hét nemzet 200-nál több – többségében 20-22 éves korukban elhunyt – katonája nyugszik.

Innen a hangulatos Alsó-Jegenye-völgyben futó Paprikás-patak mentén haladva tettünk egy kellemes sétát.
Megcsodáltuk  a Budai-hegység legnagyobb vízesését, megmásztuk a homokkőfalat, a patak partján haladva változatos sétaúton, több hangulatos fahídon átkelve, érintve a szépen kiépített Rózsika-forrást, egészen a szép kilátást nyújtó solymári várig mentünk. Utunk zárásaként jól megéhezve, megálltunk a Solymár határában lévő KFC-nél egy könnyed falatozásra.

Mindenki nagyon jól érezted magát, kellemes élményekkel tértünk haza.
(Márton Nagy Gabriella, Tamás Krisztián)

Eseménynaptár

Csengetési rend