


Október 6-i megemlékezés
Aradi vértanúk
A felső tagozaton az idei tanévben a 6.c osztály tanulóinak műsorával emlékeztünk meg az Aradi vértanúk emléknapjáról.
A tanulók által felidézett korabeli események kicsit közelebb hozták a gyerekekhez annak a kornak a szellemiségét. A vértanúk utolsó mondataira méltán lehetünk büszkék a ma is. A megemlékezéssel szeretnénk tudatosítani a mai gyerekekben, hogy elődeink számára milyen fontos volt a haza szeretete, amiért az életüket is képesek voltak feláldozni.

Népmese napja a Csokonai egységben
Népmese Napja
Szeptember 29-én tartottuk a Csokonai egységben a Népmese napját. Ennek keretében Györgyné Éles Bernadett mesélt a gyerekeknek és férje népi hangszerek megszólaltatásával tette még élvezetesebbé az előadást. Köszönjük nekik, hogy immár második alkalommal elröpítik a gyerekeket a csodák birodalmába!
Ez a nap felhívja a szülők figyelmét is a mesék fontosságára, mert a mese fejleszti a gyermek fantáziáját. A mesehallgatáskor képi alátámasztás nélkül, a saját képzelőerejére támaszkodva követi a mesét, és a hallottak alapján alakítja ki a figurákat és a jellemeket. Szórakoztat és nevel egyszerre, a gyermek átéli a veszélyt, az örömöt, mert a mese hallgatásakor ő is a mese részévé válik.
Tanít az életről, segíti a gyermek énképének alakulását, segíti a gyermek szókincsének bővülését és biztosítja a nyelvtani szerkezetek gyakorlását is.

Állatok világnapja a felsőben

A ZENE VILÁGNAPJA
Iskolánk felső tagozatán régóta hagyomány, hogy a zene világnapján közös énekléssel és hangszeres muzsikaszóval ünnepeljük ezt a napot. Október 3.-án az első óra utolsó tíz percében, Mónus Melinda 6.a osztályos tanuló Yehudi Menuhin szavaival: ” Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut, és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. „ nyitotta meg zenei műsorunkat.
Az iskola felső tagozatának énekkara megörvendeztetett minket csengő hangjukkal, kánonokat és népdalokat quodlibetben adtak elő Csöndör Elvira ének-zene tanár vezetésével, illetve felkészítésével.
A második óra utolsó tíz percében a közönség halk figyelemmel kísérte a következő zenei előadást is, ahol filmzenei klasszikusokkal leptek meg minket a művészeti iskola tanárai és Jódy Júlia 8.d osztályos fuvolán játszó tanulónk, mindenki nagy örömére.


