Határtalanul 2024.

Határtalanul 2024.

HATÁRTALANUL
 
Iskolánkkal megpályáztuk, majd sikeresen megnyertük a 2023/2024-es tanévben is a Határtalanul pályázatot. Idén is a hetedik évfolyamosokkal látogattunk el határon túli, és a magyar kultúrához szorosan kapcsolódó helyszínekre.
Ebben a tanévben Szlovákia területére szerveztük meg a programot és fedeztük fel a Felvidék kincseit, a Csallóköz értékeit. A hetedikes osztályok megismerkedhettek a Szlovákiában jelenlevő magyar kultúrával, népi hagyományokkal, valamint a tájegységre jellemző természetföldrajzi ékkövekkel.
Iskolánk tanulói – a felvidéki sajátosságoknak megfelelően- a térség védőbástyáit, várait is meg tudták tekinteni, hiszen maga a program is a felvidéki lovagvárakat vette célba. A diákok ellátogattak a bajmóci, illetve a dévényi várba is, a Csitári-hegyek ölelésében pedig Kodály Zoltánra emlékeztek egy koszorúzás keretén belül. Ugyanakkor nem csak túráztunk, hanem a kulturális értékek ápolásának is teret engedtünk. Zsérén a népi hagyományokat őrző határon túli magyarok kultúrájával ismerkedtünk meg, mellette pedig nem egy híres hajómalmot is megtekintettünk. Túránk Pozsony városába is elért, ahol egy kis városnézéssel fedeztük fel az egykori koronázási városunk rejtett értékeit.
A gyerekek rengeteg élményt szerezhettek ezalatt a 4 nap alatt, amit később a nemzeti összetartozás napján kiállítás formájában prezentálni is fognak társaik számára.
Bízunk benne, hogy a következő évben is sikeres pályázattal tudunk részt venni egy határon túli térség felfedezésében.

Eseménynaptár

Csengetési rend

VAN ITTHON TEJ! ISKOLAI EDUKÁCIÓS ROADSHOW

VAN ITTHON TEJ! ISKOLAI EDUKÁCIÓS ROADSHOW

VAN ITTHON TEJ!

ISKOLAI EDUKÁCIÓS ROADSHOW

Április 29-én és 30-án iskolánkba is ellátogatott a VAN ITTHON TEJ! címet viselő edukációs roadshow. A fő épületünk alulájában kialakított interaktív játéktér öt állomásán tanulóink különféle, izgalmas kihívások teljesítésével és egy rövid előadás meghallgatásával ismerkedhettek meg a hazai tej legkülönbözőbb felhasználási módjaival, a tejtermékek sokaságával és azok az egészségünkre és fejlődésünkre való pozitív hatásaival.

Eseménynaptár

Csengetési rend

Fizika mobillabor

Fizika mobillabor

Fizika mobillabor

A Szabó Szabolcs Alapítvány jóvoltából az első félévben látványos kémiai kísérleteket láthattak a tanulóink. A régóta futó, közismert Kémia Mobillabor továbbfejlesztése a Fizika Mobillabor, amely szintén az alapítvány, illetve a SEMILAB támogatásával működik. A program keretében az elmúlt hetekben 5 alkalommal fizika kísérletbemutató zajlott iskolánkban. A hetedik évfolyam diákjai dinamika, optika, elektromosság, hőtan kísérletek elvégzésében vettek részt. Volt ott többek között tűztornádó, rakéta, világító uborka és lézershow is. Az előadó Mészáros Péter, és a támogatók segítségével a következő tanév első és második félévében is 5-5 alkalmas tematikus kísérletsorozattal támogatjuk diákjaink természettudományos szemléletmódjának kialakulását. 🙂

Eseménynaptár

Csengetési rend

Robotika hírek

Robotika hírek

Robotika hírek

A junior csapat (Finna Donát, Bor Zsombor, Tetlák Botond) 2. helyen bejutott a döntőbe,

a BNB csapat Andrade-Varga Beni, Kovács Noel, Gulyás Boti 5. helyen szintén döntős.

A másik 2 csapat nagy valószínűséggel jövő héten a pótselejtezőn részt vehet.

Gratulálunk! 🙂

2024.05.10: A WRO versenyen Robotmechanic (Fazekas Ádám, Kovács Boglárka, Novák Álmos) bejutott a döntőbe,

a másik csapat (Szabó Szabolcs, Dávid Dániel, Ecsedi Péter a Future Innovators kategóriában folytatja a versenyzést, a döntőben.

Eseménynaptár

Csengetési rend

Országos Diákparlament

Országos Diákparlament

ORSZÁGOS DIÁKPARLAMENT

Meghívást kaptam az Országos Diákparlamentbe Székesfehérvárra, a Vármegyei Diákparlamenten szerzett tagságom miatt. Az ország valamennyi megyéjéből, összesen 112 diáktársammal vettünk részt a háromnapos eseményen, amire 2024. március 22-e és 24-e között került sor. A diákok számára a Nemes Nagy Ágnes Kollégium biztosított szállást. A három nap alatt megismerhettük a köznevelésért felelős államtitkárt, Székesfehérvár polgármesterét, valamint több ismert személyt. A szekcióüléseken a tanulók ajánlásokat fogalmazhattak meg,
a közneveléssel kapcsolatban, az általános iskolákra, illetve a középiskolákra egyaránt vonatkozóan. Ezeket az ajánlásokat az Országos Diáktanács összegezte, és egy éjszaka alatt létrehozták a 64 pontot tartalmazó listát, amiből a plenáris üléseken 63-at meg is szavaztunk.
A leggyakrabban felmerülő kérdés a mentális egészség és a mentális higiénia volt.

Az ott töltött napok eseménydúsak voltak, egy kis városnézésre is jutott idő az ülések mellett, ahol mindenkinek volt szavazójoga és bárki felszólalhatott és elmondhatta a véleményét.

Az utolsó napon abban a reményben búcsúztunk el, hogy a jövő évi Országos Diákparlamenten újra találkozunk, és majd megtudhatjuk, hogy a 63 előterjesztett ajánlás közül mennyi valósult meg, mennyit támogattak, vagy esetleg miket nem teljesítettek.

                                                                                                    Józsa Jázmin 8.c

Eseménynaptár

Csengetési rend

Városi Matematika Verseny 2024.03.19.

Városi Matematika Verseny 2024.03.19.

VÁROSI MATEMATIKA VERSENY

2024.03.19

Iskolánkban már hagyománnyá vált minden évben a városi matematika verseny megrendezése. A versenyen résztvevő iskolák (Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola /rendező/, Fekete István Általános Iskola, II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola).

Erre a versenyre nagy létszámmal jöttek az iskolák tanulói. Az idén 58 fő volt jelen. Mindhárom iskolából voltak olyan tanulók, akik nagyon szép eredményeket értek el. Ezen a napon hirdettünk eredményt és az első három helyezett (évfolyamonként) oklevél és tárgyi jutalomban részesült.

Mindenkinek gratulálunk!

Eseménynaptár

Csengetési rend