Pénz7

Pénz7

PÉNZ-7

Iskolánk az idei tanévben is csatlakozott az országos PÉNZ-7 elnevezést és a diákok pénzügyi tudatosságának fejlesztését központba helyező tematikus héthez. Felső tagozatos osztályainknak erre a hétre egy sajátos tőzsdejátékot szerveztünk, melynek keretein belül pedagógusaink az osztályok mindennapi munkáját értékelték egy előre összeállított jutalom és bírságtábla alapján. Az gyerekek saját kis pénzes dobozukba gyűjtötték a helyi pénzt egészen csütörtökig, melyet a pénteki nagyszabású licitjátékon költhettek el a pedagógusok által felajánlott, értékesebbnél értékesebb tárgyi, illetve programlehetőségekre. A nagyon jó hangulatú és izgalmas liciten minden közösség tudott vásárolni egy-egy tanári felajánlást, de a többség által vágyott „Egy éjszaka az iskolában” programot az idén legtöbb helyi pénzt gyűjtő 7. c osztálynak sikerült megvásárolnia.

A játékot segítő elméleti tudást, az osztályfőnökökön és szaktanárokon kívül a Pénziránytű Alapítvány önkéntes szakemberei biztosították a gyerekek számára pénzügyi előadások megtartásával. Köszönet Bakk-Török Rékának és Bognár Zoltánnak a témahetet megnyitó előadásért, Turos Orsolyának pedig az 5. b, illetve a 8. c osztálynak tartott pénzügyi órákért.

Eseménynaptár

Csengetési rend

ÉSZ-ÁSZ kupa

ÉSZ-ÁSZ kupa

ÉSZ-ÁSZ Kupa
 
A vetélkedőre 4 lelkes leánnyal: Mona Boglárka, Pálfalvi Dóra, Péter Nóra, Vágó Anett 8. a osztály
és 4 lelkes fiatalemberrel: Aradi Gergő, Cseh-Lehoczki Leó, Horváth Mácsai Levente, Székely Bendegúz 8. c osztály készültünk.
Sok ismeretet gyűjtöttünk be városunk történetéről, kulturális értékeiről. A Városi Könyvtárban is részt vettünk 1 honismereti előadáson és egy kiállításon.
Jó néhány műveltségi kvíz kérdést is megoldottunk. A felkészülés vidám hangulatban telt és a vetélkedőn is szépen helyt állt mindkét csapat.
A fiúk 3., a leányok 4. helyezést értek el. Büszkék vagyunk rájuk!

Eseménynaptár

Csengetési rend

Felsős farsang

Felsős farsang

Eseménynaptár

Csengetési rend

Zrínyi Ilona matematika verseny

Zrínyi Ilona matematika verseny

Zrínyi Ilona Matematika Verseny

2023. november 20-án iskolánk 19 tanulója írta meg a Zrínyi Ilona Matematika Verseny helyi fordulóját. Nagy izgalommal vártuk az eredményeket és a téli szünet előtt pár nappal tudtuk meg, hogy a 19 diákból 15-en tovább is jutottak a vármegyei fordulóba. Ennek időpontja február 16-a volt. A második fordulót Monoron a Jászai Mari Általános iskolában rendezték meg. A vármegyei fordulóba bejutott gyerekek:

Budai Zente                                   

4. b osztály

Varga Ádám                                  

4. b osztály

Gitye Laura                                    

5. b osztály

Mona Katica                                  

5. b osztály

Pápai Zoé                                     

5. d osztály

Bor Zsombor Kristóf                     

6. a osztály

Domonyi Sándor Péter               

6. a osztály

Tetlák Botond                               

6. a osztály

Turbók Balázs Dániel                  

6. a osztály

Csalló Dorka Kata                        

7. a osztály

Dobos Réka                                  

7. a osztály

Pekola Eszter                               

7. c osztály

Béres Patrik                                 

8. b osztály

Jódy Julianna                               

8. d osztály

Kiss Emma Sára                          

8. d osztály

Gratulálunk a gyerekeknek ehhez a nagyszerű teljesítményhez és reméljük, hamarosan megtudjuk a végleges eredményeket. Nagyon szépen köszönjük a szülőknek a segítséget a gyerekek szállításában.

Eseménynaptár

Csengetési rend

Kazinczy verseny

Kazinczy verseny

„A mesebeli árva gyermek a magyar nyelv.” Krúdy Gyula

Iskolánk igyekszik megőrizni az anyanyelvápolás hagyományát azzal, hogy életben tartja a Területi Kazinczy Szépkiejtési Versenyt házigazdaként. Ebben a tanévben február 2-án került sor a versenyre. A verseny területi, s emellett jó bemutatkozási lehetőséget ad saját diákjainknak is. A 7-8.évfolyam győztese, idén saját tanítványunk, Grnák Georgina képviselheti az országos döntőn a terület iskoláit.

A felkészítő tanároknak, diákoknak, szüleiknek gratulálunk!

Helyezettjeink:

     7-8.évfolyam: Grnák Georgina 8. c 1. helyezett
                    Békefi Sára 7.a 4. helyezett
5-6.évfolyam:  Szántó Viola 5.b 2. helyezett
                        Hegyi Petra 6. b 4. helyezett
                     Pápai Zoé 5.d 5. helyezett

 

Eseménynaptár

Csengetési rend

Únyi István rajzverseny

Únyi István rajzverseny

A képek a városi Únyi István rajzversenyen készültek a díjazottakról.
Alsóban a téma Csendélet, felsőben pedig a Kedvenc állataink volt a téma.
Mindenkinek Gratulálunk, csodás alkotások születtek! 🙂

Eseménynaptár

Csengetési rend