Határtalan élmények a Felvidéken

Határtalan élmények a Felvidéken

Határtalan élmények a Felvidéken

Iskolánk 106 tanulója öt napos tanulmányi kiránduláson vett részt a Határtalanul program keretében, a Felvidéken. A cél az volt, hogy megismerjük a határon túli magyarság kulturális örökségét, emlékhelyeit, valamint kapcsolatot építsünk külhoni magyar közösségekkel. A kirándulás során rengeteg élménnyel gazdagodtunk – íme egy kis ízelítő a programból:

1. nap:

Megnéztük Dévény várát, a közeli millenniumi emlékmű megmaradt emléktábláját, valamint a vasfüggöny emlékművet. Ezután ellátogattunk Pozsonyba, ahol sétáltunk a várban és az Óvárosban, valamint megcsodáltuk a Szent Márton-dómot. A szálláson finom vacsora várt, utána a csoportok előadást tartottak a másnapi program látnivalóból.

2.nap:

Komáromban megtekintettük az Óvárat, majd Gútán a hajómalmok működéséről tanultunk, és végigsétáltunk Közép-Európa leghosszabb fedett fahídján. Délután a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumba látogattunk el, a nap végén pedig a bősi vízlépcsőt néztük meg.

3. nap:

Ellátogattunk a nagycétényi magyar alapiskolába, ahol az ott tanuló 66 gyerek mindennapjaival ismerkedtünk meg. Mi is bemutattuk saját iskolánkat, településünket, és kis ajándékokkal is készültünk, többek között 3D-nyomtatóval készített érmekkel leptük meg vendéglátóinkat. Köszönjük Kata nénink a segítséget!

Ezután Appony várához túráztunk, majd a zsérei tájházban a Zsibrice hagyományőrző együttes tartott bemutatót. Alsócsitáron megkoszorúztuk Kodály Zoltán emléktábláját, és közösen elénekeltük az ott gyűjtött „A csitári hegyek alatt” című népdalt.

4. nap:

Megcsodáltuk Bajmóc és Beckó várát, egy csapat Trencsén várát is felkereste. Trencséntornyosnál sok érdekes dolgot hallottunk a Rákóczi csatáról. A táj szépsége és a történelmi helyszínek különleges hangulatot teremtettek.

5. nap:

Búcsúzóul meglátogattuk szállásunk falujának templomát, itt hangzott el először az Ómagyar Mária-siralom.

Ezután Galántán megtekintettük az Eszterházy család ősi rezidenciáját, és ellátogattunk a Honismereti Múzeumba is.

5. nap:

Rengeteg új élménnyel, barátsággal és ismerettel tértünk haza – lelkileg is gazdagodtunk. A kulturális és közösségi élmények felejthetetlenné tették ezt az utat!

Eseménynaptár

Csengetési rend

Nyári versenyfelkészülés -WRO

Robotmaster és SDP csapatunk a nyarat versenyfelkészüléssel töltötte, az Edutus egyetem felkészítő napja nagyon hasznos volt. Szeptember 2.-án utazunk Ljubjanába a Open Championship WRO nemzetközi robotika versenyre.

Hajrá fiúk, hajrá Weöres robotika!

https://www.facebook.com/reel/1962334744602679

Eseménynaptár

Csengetési rend

Sikeres Erasmus+ pályázat-Indul a Buli a Suli!

Sikeres Erasmus+ pályázat-Indul a Buli a Suli!

Sikeres Erasmus+ pályázat-Indul a Buli a Suli!

Iskolánk sikeresen pályázott az Európai Unió által támogatott Erasmus+ Rövid futamidejű mobilitási projektek a közoktatásban program keretében.

A projekt azonosítója: 2025-1-HU01-KA122-SCH-000318426

A pályázat során elnyert összeg: 51 337 euró.

 

A projekt 2025. június 1-jén indul és 2026. október 30-án zárul. Ez idő alatt 10 diákunk Máltára, 7 diákunk pedig Bécsbe utazik egy-egy hétre, hogy bekapcsolódjanak a fogadóiskola mindennapjaiba, felfedezzék a környék nevezetességeit, megismerjék a helyi kultúrát, fejlesszék nyelvtudásukat, és nemzetközi kapcsolatokat építsenek más diákokkal és intézményekkel.
Iskolánk 12 pedagógusa vesz részt külföldi szakmai továbbképzéseken, egy kollégánk pedig szakmai látogatást tesz egy korábbi Erasmus+ partnerintézményben.

A projekt célja, hogy intézményünk hatékonyan reagáljon a folyamatosan változó környezetre és az egyre növekvő kihívásokra. Szeretnénk erősíteni a tanárok, diákok és szülők közötti együttműködést, valamint elősegíteni a közösségépítést. Fontos számunkra a pedagógusok szakmai fejlődésének támogatása, a nemzetközi tapasztalatok és módszerek beépítése a mindennapi munkánkba, hogy ezzel gazdagítsuk a tanulói élményeket, és hosszú távon bővítsük intézményünk nemzetközi kapcsolatrendszerét.

Várható eredmények: a pedagógusok szakmai fejlődése hozzájárul az oktatás minőségének és az iskolai légkör javulásához. Olyan szakmai közösségek jönnek létre, amelyek megújult szemlélettel, folyamatos szakmai párbeszéddel és friss módszertani ismeretekkel támogatják kollégáikat, elősegítve a generációk közötti hatékony kommunikációt. A projektben részt vevő diákok életre szóló élményekkel és megerősödött motivációval folytatják tanulmányaikat, öregbítve iskolánk jó hírnevét.

 

 

Eseménynaptár

Csengetési rend

Nyári olasz tábor

Nyári olasz tábor

Nyári olasz tábor , kalandok : Bibionétól Velencéig
Iskolánkban újra megszerveztük az olasz nyári tábort , amely az idei nyár egyik legemlékezetesebb élménye volt a diákok, szülők véleménye szerint . Szállásunk Bibionéban egy szép apartmanban volt a tengerparton . Iskolánk 30 fős kis csapata önellátással , önkiszolgálással bevásárlással tette színesebbé az egy hetet ! A tanulók terítettek , főztek , takarítottak , boltba jártak . A homokos part, a napernyők végtelen sora és a finom fagylaltok gondoskodtak arról, hogy igazán jót pihenjünk !
Kirándulásaink során ellátogattunk Velencébe,és a szigetekre, Murano , Burano- ba is .
Sokat lubickoltunk a tengerben ,sportjátékokat játszottunk , megismertük a mediterrán pihenés , étkezés szokásait , nyüzsgő sétáló utca forgatagát !
Az egyik nap meglátogattunk egy közeli vízi parkot, ahol csúszdák, hullámmedence és vízi játékok vártak bennünket . Nagy nevetések, vízbe csobbanások és izgalmas pillanatok tették emlékezetessé a napot !
Ez az utazás egyszerre volt pihentető és élményekkel teli. Olaszország szépsége, a tengerpart nyugalma, Velence varázsa és a szigetek különleges világa mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez a kirándulás felejthetetlen maradjon.
Köszönjük , hogy együtt voltunk és elmehettünk !
Hamoriné Kassza Eszternek és Krisan Andrea szervező tanárok

Eseménynaptár

Csengetési rend

Iskolanyitogató program az Erzsébet egységben

Iskolanyitogató program az Erzsébet egységben

A mai napon izgatott gyerekek népesítették be iskolánk folyosóit, hiszen megrendezésre került az iskolanyitogató programunk a leendő első osztályos tanulók számára. Ez az esemény évről évre fontos állomása az óvoda és iskola közötti átmenet megkönnyítésének – hiszen célunk, hogy a kicsik számára a szeptemberi iskolakezdés ismerős, biztonságos és örömteli élmény lehessen.
A gyermekek ezen a napon megismerkedhettek a leendő osztályfőnökökkel és tanító nénikkel, valamint felfedezhették az iskola épületét is. A pedagógusok nagy lelkesedéssel készültek erre az alkalomra: színes programkínálattal várták az apróságokat.
A délelőtt során a gyerekek részt vehettek sportos, mozgásos foglalkozáson, játékos matematikai feladatokon, kézműveskedésen, valamint körjátékos-éneklős tevékenységekben is. A vidám hangulat végig jellemezte a napot, a gyerekek örömmel, felszabadultan vettek részt minden programban.
A nap zárásaként minden kisdiák hazavihetett egy színes lufit, ajándékként és emlékként erről az élményekben gazdag napról.
Szeptemberben sok szeretettel várjuk vissza lelkes kis csemetéinket az iskolapadba!
 

Eseménynaptár

Csengetési rend