Olaszországi WRO hírek

Olaszországi WRO hírek

WRO OPEN Championship robotika világversenyen Bresciaban, 15. helyezést ért el csapatunk. A csapat tagjai: Dávid Dániel, Ecsedi Péter, Szabó Szabolcs, felkészítő tanár Tusorné Fekete Éva. Köszönjük a támogatást a HighTech Suli alapítványának, az iskolai alapítványnak, valamint nem utolsósorban a szülőknek, aki mindenben támogattak bennünket.

Már készülünk a következő versenyekre!

WRO OPEN Championship robotika világversenyen Bresciaban, 15. helyezést ért el csapatunk. A csapat tagjai: Dávid Dániel, Ecsedi Péter, Szabó Szabolcs, felkészítő tanár Tusorné Fekete Éva. Köszönjük a támogatást a HighTech suli alapítványának, az iskolai alapítványnak, valamint nem utolsósorban a szülőknek, aki mindenben támogattak bennünket: Dávid Péter, Dávidné Gonda Rozália, Szabó Ferenc, Szabó Ferencné Doszpot Márta, Ecsedi-Kovács Erika, Ecsedi Zsombor.

Szeptember 28:  WRO hírek: a 2. versenynapon újabb bírói értékelésen estünk át, és rengeteg érdeklődő volt (ezen a napon családok jöttek). Némi átprogramozás után jól működtek a robotok, így jól zártuk a versenyt. Összesítésben 15.helyezést értünk el, de úgy gondoljuk, hogy már az is győzelem, hogy részt vehettünk egy neves világversenyen, és nagyon jól éreztük magunkat!

Szeptember 27:  Ma lezajlott az első versenynap, 2 bíró csapat nézte meg a projektünket és videóra is vették. Közben több száz olasz diák is megérkezett, legalább 10 csapatnak kellett bemutatni a projektet. A fiúk magabiztosan, ügyesen beszéltek angolul, annak ellenére, hogy a robotok nem mindig azt csinálták, amit szerettünk volna, mindig jól sikerült a prezentáció. Szuper volt a nap, de nagyon elfáradtunk. Holnap délelőtt még lesz egy bírói értékelés, drukkolunk, hogy végre jól fussanak a robotok, ne csak a próbafutam alatt, hanem az értékelésnél is.

Szeptember 26:  WRO verseny: mai nap a barátkozásról, a város és a környék megismeréséről szólt. Délelőtt a fiúk kincskereső játék keretében ismerkedhetnek Brescia történelmével koreai, svájci, hongkongi és szerb csapatokkal együtt. A finom olasz ebéd után a Garda-tóhoz kirándultunk. Este egy szuper pizzával pótoltuk a legyalogolt kalóriákat. Nagyon várjuk a holnapi napot, két bírói csapat is megnézi a projektünket.

Szeptember 25:  Megérkeztünk Brescia-ba (0laszország) a robotika versenyre, rengeteg kiváló projektet láttunk.

Szeptember 19:  Készülődünk… Hamarosan indulunk Brescia-ba az Open Championship -WRO Italy 2024 robotika versenyre. SDP csapat tagok: Dávid Dániel, Szabó Szabolcs, Ecsedi Péter 6.d osztályos tanulók

Eseménynaptár

Csengetési rend

Teljes gőzzel robog a STEAM

Teljes gőzzel robog a STEAM

Teljes gőzzel robog a STEAM
 
A STEAM (Science, Technology, Engineering, Art & Craft, Math) egy pedagógiai módszer, amely a természettudományokat, a műszaki tudományokat, a művészeteket és a matematikát ötvözi, és ezek élményszerű oktatására törekszik.
Iskolánk három nyolcadikos diákja, Kling Fanni, Jódy Julianna és Kiss Emma Sára tavasszal gondolt egy nagyot, és benevezett egy „art and science” típusú versenyre. A Moholy-Nagy Művészeti egyetem szervezésében megrendezésre kerülő „Ugrás a jövőbe! Irány az űr!” kihívás során egy utópisztikus alkotást kellett létrehozni. A lányok 3D tervező segítségével egy olyan társasjátékot készítettek, amely során a játékosok egy távoli bolygón hoznak létre űrkolóniát. Az ország 10 legjobb pályamunkája közé került alkotást az egyetem auditóriumában mutatták be a nagyközönségnek. Ezzel a munkával iskolánkban az évek óta sikeresen futó STEM módszerhez csatlakozott a művészet is.

Eseménynaptár

Csengetési rend

Fizika mobillabor

Fizika mobillabor

Fizika mobillabor

A Szabó Szabolcs Alapítvány jóvoltából az első félévben látványos kémiai kísérleteket láthattak a tanulóink. A régóta futó, közismert Kémia Mobillabor továbbfejlesztése a Fizika Mobillabor, amely szintén az alapítvány, illetve a SEMILAB támogatásával működik. A program keretében az elmúlt hetekben 5 alkalommal fizika kísérletbemutató zajlott iskolánkban. A hetedik évfolyam diákjai dinamika, optika, elektromosság, hőtan kísérletek elvégzésében vettek részt. Volt ott többek között tűztornádó, rakéta, világító uborka és lézershow is. Az előadó Mészáros Péter, és a támogatók segítségével a következő tanév első és második félévében is 5-5 alkalmas tematikus kísérletsorozattal támogatjuk diákjaink természettudományos szemléletmódjának kialakulását. 🙂

Eseménynaptár

Csengetési rend

Robotika hírek

Robotika hírek

Robotika hírek

A junior csapat (Finna Donát, Bor Zsombor, Tetlák Botond) 2. helyen bejutott a döntőbe,

a BNB csapat Andrade-Varga Beni, Kovács Noel, Gulyás Boti 5. helyen szintén döntős.

A másik 2 csapat nagy valószínűséggel jövő héten a pótselejtezőn részt vehet.

Gratulálunk! 🙂

2024.05.10: A WRO versenyen Robotmechanic (Fazekas Ádám, Kovács Boglárka, Novák Álmos) bejutott a döntőbe,

a másik csapat (Szabó Szabolcs, Dávid Dániel, Ecsedi Péter a Future Innovators kategóriában folytatja a versenyzést, a döntőben.

Eseménynaptár

Csengetési rend

„Anyanyelvész” – tehetségcsoport felső

„Anyanyelvész” – tehetségcsoport felső

A tanórák keretében zajló gazdagító program célja, hogy diákjaink egyéni érdeklődésüknek, tehetségterületüknek megfelelő támogatást kapjanak a magyar nyelv és irodalom órán.

A program kiemelt céljai:

  • Egyéni önkifejezési formák támogatása (versmondás, prózamondás, próza és versalkotás, képzőművészet, színjátszás)
  • A nyelvi és gondolkodási készségek és képességek tudatos együttfejlesztése játékkal, rejtvénnyel és újszerű pedagógiai módszerekkel 
  • Az intelligencia területek komplex fejlesztése (társterületek: vizuális, mozgásos, zenei)
  • Egyéni tanulási stílusok feltárása, annak megfelelő tanulás-módszertani fejlesztés
  • A digitális tanulási módszerek hatékony használata
  • A diákok által tanult ismeretek összekapcsolása, együtthasználása – így a program eredményei minden tanulási területen,a teljes személyiségben jelentkeznek…

Eseménynaptár

Csengetési rend

Digi tehetséggondozás

Digi tehetséggondozás

Tehetséggondozás

A tehetséggondozó órák fejlesztő munkájában a következő alapelveket veszem figyelembe:

  •   logikus gondolkodás fejlesztése
  •   ismeretszerzés, problémamegoldás
  •   tanulás iránti érdeklődés és nyitottság fejlesztése
  •   kíváncsiságra, érdeklődésre épített motiválás
  •   a környezethez való alkalmazkodás
  •   jellemformálás, személyiségfejlesztés

Általános fejlesztési területek:

  • emlékezet 
  • önismeret 
  • problémamegoldó gondolkodás
  • ismeretszerzési, feldolgozási és alkalmazási képességek 
  • motoros képességek 
  • figyelem 
  • kommunikációs képességek fejlesztése
  • digitális kompetencia fejlesztése

Tehetséggondozás órákon általában matematikai, logikai, szövegértési- és feldolgozási, nyelvtan- helyesírási, környezetismereti feladatokat oldunk meg. Dramatizálunk, bábozunk és nagyon sokat játszottunk. Nagyon sok feladatot digitális eszközök segítségével oldunk meg. Ezeken az órákon történik a versenyekre való felkészítés is.

A foglalkozáson a következő eszközök használom:

  • képességfejlesztő társasjátékok (Quoridor,Tojó toló, Abalon, Quarto stb.)
  • Nemzetközi Kenguru Matematikai Verseny feladatai
  • Méhecske matematikai verseny feladatai
  • Szövegmanó verseny feladatai
  • Róka Sándor- Párkereső könyve (Fejtörő matematika alsósoknak)
  • Interaktív feladatok (LearningApps, WordWall, Kahoot)

Eseménynaptár

Csengetési rend