Siker a komplex tehetségazonosító versenyen

Bogya Julianna 4. d osztályos tanuló 3. helyezést ért el a Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium által meghirdetett a „Tehetség” komplex tehetségazonosító versenyen. 

A verseny célja a tehetségkutatás; azoknak a tanulóknak a megtalálása, akik a későbbiekben különféle tehetségfejlesztő programokban bontakoztathatják ki átlagon felüli képességeiket.

Eseménynaptár

Csengetési rend

Készülünk a télre

Készülünk a télre

Az Erzsébet utcai iskolában, Baranyi Fanni vezetésével egyre másra készülnek a szebbnél szebb téli és karácsonyi témájú munkák. Az 1.e és a 3.d osztály tanulói Készülünk a télre című munkái, valamint a 4.c osztály 30 darabból álló képe díszíti az iskolát.

A rajzok: rajzlap, tempera, és mutatóujj felhasználásával készültek. 

Eseménynaptár

Csengetési rend

Adventi gyertyagyújtás

Adventi gyertyagyújtás

Advent

A 2021-es év utolsó iskolagyűlése

Spaitsné Rónaszéki Mária igazgató asszony adventi gondoltaival és jókívánságaival, valamint Oláh Marianna igazgatóhelyettes karácsonyi gondolataival lezajlott a 2021-es év utolsó iskolagyűlése.

4.gyertya

Hétfő reggel a 4. c osztály köszöntötte az iskolát, és gyújtotta meg az adventi koszorú 4. gyertyáját, s közben Louis Armstrong What a wonderful world dalfeldolgozását énekelték.

3. gyertya 

December 13-án az 5. c osztály tanuló adtak műsort, és gyújtották meg az iskolai adventi koszorú harmadik gyertyáját.

 

 

2.gyertya

December 6-án az 5. b osztály műsorával egybekötve meggyújtottuk az iskola adventi koszorújának második gyertyáját.

1.gyertya

Hétfőn reggel az első óra előtt az intézmény aulájában a 4. b osztály műsorával egybekötve meggyújtottuk az első adventi gyertyát az iskola koszorúján, megkezdve ezzel az advent időszakot.

 

Eseménynaptár

Csengetési rend

Őszi kirándulások a felső tagozaton

Őszi kirándulások a felső tagozaton

ŐSZI KIRÁNDULÁSOK

Október 25-én a 8.a osztály, oszályfőnökük Turócziné Újvári Anna vezetésével, Gál Marcell tanárúrral az őszi tanulmányi kirándulás alkalmával ellátogattak a Duna parton lévő Holokauszt emlékműhöz, valamint a Parlamenthez. 

Megtekintették  az 1956 -os emlekhelyet a Földművelésügyi Minisztérium falán, valamint tiszteletüket tették az 1956 .okt.25.-ei „véres csütörtök „emléktáblánál.

Solymár és környékén tett kirándulás 

2021. november 13-án  egy kellemes iskolai  kirándulásra mentünk Solymárra. Első állomásként látogatást tettünk a Brit katonai temetőbe.
A sírkertben összesen hét nemzet 200-nál több – többségében 20-22 éves korukban elhunyt – katonája nyugszik.

Innen a hangulatos Alsó-Jegenye-völgyben futó Paprikás-patak mentén haladva tettünk egy kellemes sétát.
Megcsodáltuk  a Budai-hegység legnagyobb vízesését, megmásztuk a homokkőfalat, a patak partján haladva változatos sétaúton, több hangulatos fahídon átkelve, érintve a szépen kiépített Rózsika-forrást, egészen a szép kilátást nyújtó solymári várig mentünk. Utunk zárásaként jól megéhezve, megálltunk a Solymár határában lévő KFC-nél egy könnyed falatozásra.

Mindenki nagyon jól érezted magát, kellemes élményekkel tértünk haza.
(Márton Nagy Gabriella, Tamás Krisztián)

Eseménynaptár

Csengetési rend

Gördülő energia a Weöresben

Gördülő energia a Weöresben

Az MVM támogatásával egy látványos, jó hangulatú programon vettek részt 7. és 8. évfolyamos diákjaink.

Érdekes kísérleteket láthattunk, amelyek segítettek jobban megérteni az elektromosság alapjait, és a környezettudatos energiafogyasztásra is felhívták a figyelmet.

A jóhangulatú előadást látványos kísérletek tetté még színesebbé!

Eseménynaptár

Csengetési rend

Október 6. Aradi vértanúk és a nemzeti gyásznap

Október 6. Aradi vértanúk és a nemzeti gyásznap

 

Az aradi vértanúkra és Batthyány Lajosra, az első magyar miniszterelnökre emlékeztünk október 6-án, a nemzeti gyásznapon.

Az ünnepi műsort a 6.a osztályos tanulók készítették. Versekkel, énekekkel idézték fel a hősöket, akik életüket adták a magyar szabadságért.

A megemlékezést követően a diákok virágot helyeztek el a vértanúk emlékművénél. 

Eseménynaptár

Csengetési rend